Hazánkban legalább félmillió ember küzd szürkehályoggal, amely az egyik vezető oka a látásromlásnak. Megelőzni nem lehet, de műtéttel helyrehozni az állapotot igen – nem mindegy azonban, hogy a beavatkozásra mikor kerül sor.
A szürkehályog kialakulhat évek alatt, de van, hogy néhány hónap alatt jelentős látásromlást okoz a betegnél. A műtét viszont alig pár hét alatt helyrehozza az eredeti állapotot, újra éleslátással tekinthetünk a világra. Ezért sem érdemes halogatni a szürkehályog műtét időpontját Dr. Nagymihály Attila szerint.
Röviden a szürkehályogról
Világszerte több mint 65 millió embert (a népesség 8 százalékát) érint a szürkehályog, derül ki a WHO adataiból, ez az egyik leggyakoribb látásromlással járó szembetegség. Leginkább az idősebb korosztályban tűnik fel, Magyarországon hozzávetőlegesen 500-700 ezer ember szenved tőle, főként 65 éves kor felett. A szürkehályog – ahogy a nevéből is kitalálhatjuk – a szemlencse elszürkülését jelenti, eredményeként fokozatosan romlani fog a látás. Bár elsősorban az öregedéshez köthető, kialakulásában szerepet játszhat például a cukorbetegség, a dohányzás, az UV-sugárzás, valamint egyes gyógyszerek (főként szteroidok) szedése is.
Milyen jelek utalnak arra, hogy időszerű a műtét?
Ugyan fájdalommal nem jár a szürkehályog, de ettől függetlenül időben is felfedezhető – ha odafigyelünk a tüneteire. A szürkehályog-műtét akkor válik időszerűvé, amikor a látásromlás már akadályozza a páciens mindennapi életét. Erre az alábbi jelek utalhatnak:
- Homályos, elmosódott látás, ami szemüveg vagy kontaktlencse használatakor sem javul
- Nehézség olvasás, vezetés vagy arcfelismerés közben
- Fokozott fényérzékenység, vezetéskor a szembejövő autók fénye zavaróan hat (káprázás)
- A színek fakóbbnak, sárgásabbnak tűnnek
- Kettőslátást tapasztalunk
- A korábbinál gyakoribb szemüvegcserére van szükség, de nincs érdemi javulás
- Az egyik szem látása jelentősen gyengébb a másiknál
Ha ezek közül több is jelentkezik, érdemes felkeresni minél hamarabb szemész szakorvost és egyeztetni a műtét időzítéséről. Fontos tudni, hogy a szürkehályog kétféle ütemben is ronthatja a látást: a legtöbb esetben évek alatt fejlődik ki, és eleinte alig okoz panaszt, másoknál viszont lehetséges a gyorsabb romlás is, ez főként a cukorbetegség, szemtrauma vagy gyógyszerek hatására jelentkezhet. Ilyenkor hónapok alatt jelentősen leromlik a páciens látása.
Mire számítsunk a szürkehályog-műtét után?
Ha a szemész orvos szürkehályogot állapít meg, minél hamarabb sor kell, hogy kerüljön műtétre, mivel gyógyszerekkel és más módszerrel ez az állapot nem szüntethető meg. Előtte szemészeti kivizsgálás történik, ahol többek között kiválasztják a páciens számára megfelelő műlencsét. Maga a beavatkozás – bár félelmetesnek tűnhet, nem az, sőt ma már – gyors, nem jár fájdalommal, altatás nélkül zajlik, általában 15-20 percig tart. A beavatkozást követően, a megfelelő orvosi utasítások betartásával a látás egy-két nap alatt javulhat, a végleges eredmény néhány héten belül alakul ki.