Hogy mi is az a raktárgarázs, először én is elgondolkodtam a dolgon, hogy ennek mi lehet az értelme, de azon felül, persze, hogy a szóösszetételből nagyjából kiderül, arra jutottam, hogy olyasmi lehet, mint amit régen úgy neveztünk, sufni.
Jelenlegi szövegemben a raktárgarázs egy olyan konténerből átalakított mobil helyiség, mely egyszerre szolgál biztonságos védelemként autónk és egyéb járműveink számára és raktárként szerszámainknak, illetve bárminek, amit itt szeretnénk tartani.
Egyrészt nagyon praktikus egy ilyen helyiség, mivel nem kell rá építési engedély, mégis nagyon biztonságos, ráadásul teljesen egyedileg lehet kialakítani, másrészt a raktárkonténer árak meglehetősen kedvezőek is.
Ezek miatt a szempontok miatt, nem meglepő, hogy a szállítmányozási konténerekből kialakított mobil helyiségek egyre elterjedtebbek világszerte, és Magyarországon is egyre szélesebb körben válnak ismertté és szeretetté.
Ráadásul, a raktárkonténer árak, nem csak a biztonságukhoz és praktikumukhoz képest kedvezőek, de bőven a hagyományos építési módokkal készült épületek alatt maradnak, így egy átlagember is megengedheti magának, hogy ezzel a valóban jó és modern megoldással éljen autója és felszerelései számára.