Vannak olyan rövid távú projektek, amikhez csak néhány hónapig vagy maximum egy-két évig szükségünk lehet olcsó irodakonténer bérlésére. Vagy azért, mert a központi irodától távol valósul meg a projekt, például egy építkezés, vagy, mert az induló projektben sok új szakember is részt vesz, és nekik már nincs hely a meglévő irodáinkban. A munkatársak egy-egy csoportjának pedig biztosítani kell a külön helyet, ahol megfelelő körülmények között végezhetik a munkájukat. Az alap igényeinknek és elvárásainknak egy használt irodakonténer is tökéletesen megfelelhet. Amit aztán a munkatársakkal egyeztetve rendezhetünk majd be. Ezek is jó állapotú, tiszta és sérülésmentes konténerek. Mielőtt felmérnénk az olcsó irodakonténer kínálatot, gondoljuk át, hogy pontosan mire is van szükségünk. Már a használt irodakonténer kínáló céggel való kapcsolatfelvételkor is jól jöhet, ha tudjuk pontosan hány darab és mekkora konténerekre van szükségünk, illetve, hogy mennyi szabad hely áll rendelkezésünkre, ahová a konténer felállítható. Ha szűkös a tér a konténerek akár egymásra is helyezhetők, az emeleten lévő irodakonténer így lépcsőn keresztül közelíthető meg. Van ahol olyan nagy a beruházás és olyan sok embernek kell iroda helységet biztosítani, hogy komplett konténer szigeteket alakítanak ami biztosítja minden dolgozó számára a gördülékeny munkavégzést.