Ma már egyre többen ismerik fel azt, hogy a mentőmellény életet menthet. Sok kisgyermekes szülő a karúszót és az úszógumit tartja a legfontosabb felszerelésnek, de a mentőmellény a legjobb megoldás, ha nagy nyílt vízre készülünk a kicsikkel. A mentőmellény megakadályozza a vízbe fulladást, amely Magyarországon sajnos minden nyáron előfordul főleg a folyók környékén. A közlekedési balesetek után ez a leggyakoribb haláleset gyermek vagy ifjúkorban. A nyári időszak a kerti medencézések időszaka is és bármennyire hihetetlen egy kisgyermek ebbe is bele tud fulladni. Elég egy pár másodperces figyelemkiesés és megtörténik a baj.
Melyik korosztályt éri a legtöbb baleset?
Általánosságban elmondható, hogy egészen serdülőkorig következnek be ilyen jellegű balesetek. A kicsik a pár centis vízbe is arccal bele tudnak esni, amely szintén fulladáshoz vezethet. A nagyobbak körében sok gondot okoz a túlzott alkoholfogyasztás és az utána bekövetkező balesetek. A fiatal felnőtt fiúk között igen sok a kockázatot jobban felvállaló, ezért itt gyakoribbak a balesetek is. A felfújható karúszók egy téves biztonságérzetet nyújtanak a gyerekeknek is és a szülőknek is. A vízbe való elmerülést egyes egyedül a mentőmellény tudja megakadályozni.
A mentőmellényre nem csak az embereknek van szükségük
Sok házikedvenc tart nyáron a családdal és bizony náluk sem árt az óvatosság. A mentőmellényre nekik is szükségük van és szerencsére ez minden méretben kapható (http://www.allatwebshop.hu/mentomellenyek). Ezeket a mellényeket kis-, közepes- és nagytestű kutyusoknak is meg lehet vásárolni. A különféle ISO minősítéssel rendelkező mellények megfizethető árakon érhetők el, házhozszállítással is. Akiknek kevés a szabadidejük, azok is gondoskodhatnak a házikedvencekről, hiszen a webshopban pár kattintással meg lehet vásárolni a szükséges méretű mentőmellényt. A minőségi mellények a nyári időszak után akár akciós áron is elérhetők a gazdik és kedvenceik számára.