x
A fürdőszoba is fontos része az otthonunknak ugyan úgy, ahogy a hálószoba, a konyha, vagy éppen a nappali. Ebben a helyiségben is sok időt fogunk eltölteni, itt kezdjük a napot és itt szoktuk befejezni, egy jó kis fürdővel, zuhannyal próbáljuk az egész napi fáradtságot lemosni magunkról. Hogyha rászántuk az időnket arra, hogy kiválasszuk a tökéletes parkettát és függönyt a többi helyiségbe, itt az ideje annak is, hogy a fürdőszobára is szánjunk némi időt. A fürdőszoba felszerelés nagyon fontos részét képezi a lakásfelújításnak, a lakberendezésnek. Hogyha még semmilyen konkrétum nem született meg a fejünkben, akkor érdemes átlapozni néhány lakberendezési magazint és képeket böngészni az interneten, amikből ötleteket meríthetünk, hogy milyen színek és formák állnak hozzánk a legközelebb. Azt is át kell gondolni, hogy az életvitelünkhöz és igényeinkhez milyen bútorok és kiegészítők passzolnak legjobban. A fürdőszoba felszerelés egyik alapkelléke a szekrény. A fürdőszoba szekrény nagyban függ attól is, hogy mennyi dolgot szeretnénk tárolni az adott helyiségben, illetve mekkora hely áll rendelkezésünkre hozzájuk. Gyakran a mosdó alá szoktak rakni egyet, amiben például remekül elférnek a tisztítószerek, a mosdó fölött pedig szintén több lehetőség van. Hogyha kevés pipere dolga van a családnak, akkor elég lehet egy kis polc, amin elférnek a fogkefék, azonban, ha a rejtett megoldásokat részesítjük előnybe, akkor egy mosdó fölé helyezhető szekrénykébe nemcsak a fogápolási kellékek, hanem a borotválkozáshoz és sminkeléshez szükséges tárgyak is remekül elhelyezhetők. A fürdőszoba felszerelését saját igényeink szerint alakítjuk ki.