Az e cigit annak ellenére, hogy rendkívül széles körben használják, még mai napig új terméknek is számít, ezért nem ismerhetjük hosszú távú egészségügyi hatásait. Amit biztosan tudunk, hogy mivel az e cigi nikotint tartalmaz, így hasonló hatásmechanizmussal lehet számolni, mint egy hagyományos dohánytermék esetében. A nikotin erősen addiktív, mérgező a fejlődő magzatokra, illetve akadályozhatja a serdülők és a fiatal felnőttek agyfejlődését. Az e cigiben keletkező aeroszol, a nikotin mellett tartalmazhat egyéb olyan anyagokat, amelyek szintén károsítják a szervezetet. Ez magában foglalja a rákot okozó vegyi anyagokat és az apró részecskéket, amelyek mélyen behatolnak a tüdőbe. Ezeknél a termékeknél azzal is számolni kell, hogy a hibás e cigi akkumulátorok tüzet vagy robbanást okozhatnak. A legtöbb robbanás az e cigi akkumulátorának töltése közben történt, és néhány ilyen eset súlyos sérüléseket is okozott már. Továbbá több felnőtt és gyermek szenvedett már el súlyos mérgezést, amikor a tartályban lévő folyadékot lenyelték, felszívták, illetve a bőrükkel vagy a szemükkel érintkezett. Ezért mindig győződjünk meg róla, hogy a tartály gyermekzárral felszerelt, valamint a gyógyszerekhez és vegyszerekhez hasonlóan a gyermekektől elzártan tároljuk. Mindezek mellett azonban fontos azt is megjegyezni, hogy a hagyományos cigarettával ellentétbe az e cigi nem káros. Az is nagyban hozzájárul az e cigi népszerűségéhez és elterjedéséhez, hogy költséghatékonyabb, mint a hagyományos cigaretta.