Kerékpározni jó és megannyi előnnyel jár, mint rád, mint pedig környezetedre vonatkozóan. Az összecsukható kerékpár pedig még ennél is többet nyújt. Összeszedtük az összecsukható bringák legnagyobb előnyeit, melyeket elolvasva nem marad kétség afelől, hogy miért olyan népszerűek ezek a járgányok.
Az összecsukható bicikli rendkívül kompakt. Ebből adódóan aztán megannyi helyzetben utánozhatatlanul praktikus a közlekedési eszközök között.
- Nem okoz gondot az otthoni tárolás egy egészen kis lakásban sem. A bicikli összecsukott állapotban a lakás bármely szegletében elrejthető, nem foglal sok helyet, nem fogsz a konyhába menet megbotlani benne.
- Nem feltétlen kell lakatot vásárolnod a parkoláshoz, sőt bicikli tárolóra sincs szükség. A kerékpárral történő munkába járásnál fontos szempont, hogy legyen hely a kerékpár tárolására. Egy összecsukható bicikli esetén azonban az sem gond, ha éppen nincs. Egyszerűen csak összecsukod a bringát és beviszed magaddal az irodába. A bicikli gond nélkül elfér az asztalod mellett, vagy a munkahelyed egy félreeső sarkában. Így még a sokszor drága bicikli lakatot is megspórolhatod.
- Lerövidítenéd az utat? Elkapott a vihar? Ha út során arra van szükséged, villám gyorsan össze tudod hajtani a bringát és gond nélkül felszállhatsz vele bármelyik közlekedési eszközre. A hagyományos kerékpárokkal szemben, mivel az összecsukott bicikli elfér a kezedben is, nem kell érte külön jegyet váltanod. Sokkal rugalmasabbá teszi a közlekedést.
Mindezek mellett az összecsukható kerékpár hozza mindazokat a pozitívumokat, melyeket hagyományos társai. A rendszeres tekeréssel sokat tehetsz egészségedért, elkerülheted a dugókat, spórolhatsz a benzin és bérlet árán miközben környezettudatosságoddal példát mutatsz másoknak.